Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Makrai Zsolt
Nagy Zoltán
Schenk Lajos
Ferjancsics László
Sebőkné Kunos Irén
Szieber Mátyás
 
 
Schenk Lajos
életrajza
A lokálpatrióták, a városukat szeretők és azért tenni is akarók Vácon is sokan vannak. Az alábbiakban igen aktív segítőinket és a Vácért Lokálpatrióta Egyesület néhány tagját mutatjuk be.

SCHENK LAJOS születése óta Vácott él. Feleségével, Mariannával 1989-ben döntöttek a közös élet mellett. Négy gyermeket (Beatrix, Lili, Ádám és Áron) nevelt fel, s ma már büszke nagyapa. Áron fia a Váci Hajó SE egyik legtehetségesebb kajakosának bizonyult, aki korosztályában ifjúsági világbajnok és utánpótlás Európa-bajnoki ezüstérmes,  felnőttként többszörös magyar bajnok.

Schenk Lajost gyermekként is az érdekelte leginkább, hogyan lehet megjavítani az elromlott dolgokat. Ezért is lett gépészeti szakember, bár mindig is úgy vélte: az emberi közösségek működése valójában sokkal érdekesebb, mint a gépek világa. Már sikeres és elismert műszaki szakember volt, amikor úgy döntött, hogy a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán humán erőforrás diplomát szerez. Az itt szerzett ismereteit és korábbi tapasztalatait a felnőttképzésben jelenleg is hasznosítja, továbbadja, mint ahogyan a főiskolai képzés során elsajátított önkormányzati-közigazgatási tudását is.

Elismerésre méltó városépítési tapasztalattal rendelkezik, hisz Vác történetének egyik legintenzívebb építkezési szakaszában éveken át dolgozott műszaki területen a váci városházán . Ugyanakkor jó vezető is: közel egy évtizeden át vezetett sikeresen több üzemet Gödön, Dunakeszin és Vácon. Jól ismeri a való élet által megkövetelt kemény versenyt, de azt is tudja, hogy a közös siker szempontjából milyen fontos az emberség, a másokra való odafigyelés.

 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011